Méltányosság-blog

Amikor Gyurcsány Ferenc évértékelőjén kijelentette, hogy nem csupán a kormány, hanem a 2011-ben megszülető alkotmányos berendezkedés ellenzéke kíván lenni, talán nem is tudta, milyen régi múltra visszavezethető magyar politikai hagyomány fonalát veszi újra fel. A kialakuló helyzetért természetesen nem kizárólag az ex-miniszterelnök a felelős. A kormány részéről a  politikai konszenzuskeresés már akkor komolyan megkérdőjeleződött, amikor a törvényhozás figyelmen kívül hagyta a új alaptörvény előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozatot, amely kimondja, hogy négyötödös parlamenti jóváhagyás kell az új alaptörvény előkészítésének szabályozásához. Az alkotmányelőkészítő bizottság nem paritásos alapon jött létre, hanem a parlamenti erőviszonyokat tükrözve, ráadásul a Jobbik és az MSZP később jelezte, hogy nem kíván részt venni annak munkájában, példájukat hamarosan követte az LMP is.  A szocialisták 2010 őszén bejelentették, hogy saját alkotmánykoncepció kidolgozásába kezdenek, amely 2011 februárjára el is készült és elolvasható a párt honlapján. Az bizottságból és a parlamenti egyeztetésekről szintén kivonuló Jobbik az „ezeréves alkotmányozáshoz” való visszatérés szükségszerűsége nevében utasította el a kormánypárti koncepciókat. A politikai összefogás esélye tehát néhány hónappal az új alaptörvény kihirdetése előtt tehát gyakorlatilag a nullára csökkent, így a közös értékekben kialakított bármilyen konszenzus lehetősége is elveszni látszik.

A politikai elitek kiegyezésének hiánya, amelyben az ellenzék nemcsak a kormány, hanem a fennálló rendszer ellenzéke is az 1867-1914 közötti magyar közélettel mutathat a jövőben kísérteties hasonlóságot. A pártok ekkor nem valamiféle ideológiai konstrukciók mentén váltak szét, hanem lényegében az összes politikai vita az úgynevezett közjogi kérdés körül zajlott. A megosztó elem az Ausztriával, illetve az uralkodóval kötött 1867-es Kiegyezés elfogadása, vagy tagadása volt. Az utóbbi nézetet valló ellenzék a közel húsz évvel azelőtt – 1848 áprilisában létrejött – politikai berendezkedést tekintette önmagára érvényesnek. Abban az időben is nagyon hasonló volt a pártszerkezet, egy hatalmasra duzzadt kormánypárt küzdött a permanens pénzügyi válsággal, míg a rendkívül sokszínű, fel- és eltűnő pártocskákkal tarkított ellenzék a teljes alkotmányos szerkezetet tagadta ugyan, mindennek ellenére természetesen benn ült a parlamentben. Szimbolikus témák uralma, obstrukciók és egyre elkeseredettebbé váló parlamenti viták éppúgy jellemzik ezt a korszakot, mint a gazdasági fellendülés és a modern polgári társadalom megszületése. A nemzetiségek és kialakuló munkásság jogfosztottsága olyan társadalmi feszültségeket generáltak, amelyet a közjogi vitákba nyakig merülő politikai elit már nem volt képes kezelni, így végsősoron ez is hozzájárult az ország bukásához.

Mintha a szemünk előtt születne újjá a 67-esek és 48-asok (illetve 49-esek) ellentéte, ha minden így marad áprilistól a 11-esek és a 89-esek végeláthatatlan csatáit követhetjük majd minden bizonnyal figyelemmel. Holott a társadalom irányából érkező kihívások nem kisebbek – sőt – mint a dualizmus idején, pénzügyi válság, elszegényedés, roma-integráció, széthulló egészségügy, oktatás. Kérdés, hogy a politikai rendszer elfogadása/tagadása mentén szerveződő politikai elit hogyan lesz képes ennek megfelelni. Mintha az egész magyar politikatörténet egy determinált körfolyamat lenne, amely mindig és mindig ugyanoda tér vissza, amelynek megtörésére jelenleg sincs túl nagy esély.

Úgy tűnik alapvető fordulat állt be az alkotmányozás folyamatában: nem csupán a reménybeli Alkotmány elfogadásának időpontja módosult, hanem átértelmezésre került az alkotmányozás eddigi iránya. Utóbbi két dolgot jelent. Egyrészt a Fidesz nem ragaszkodik foggal-körömmel az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság által kidolgozott koncepció-tervezethez és felkérné az ellenzéket is hasonló vitaanyagok elkészítésére, másrészt be kívánja vonni a választókat is az alkotmányozásba. Előbbiről ezúttal csak annyit, hogy a kormánypárt nem is nagyon tehetett mást, hiszen a koncepció, s még inkább a KDNP által felvetett tételek (az élet kezdete, a család és a házasság az új Alkotmányban) kezdtek meglehetősen terhessé válni a Fidesz számára. A kapuk látszólagos kinyitása tehát nem más, mint az alkotmányozás szelepének megengedése, nehogy a Fidesz-KDNP túlfűtött világa felrobbanjon.

Ennél sokkal érdekesebb az alkotmányos kérdezz-felelek. A Fidesz számtalanszor szervezett nemzeti konzultációt szervez, s ezt előszeretettel hangoztatta is. A konzultációk eredményéről azonban sokkal kevesebbet lehet hallani. A 12 kérdés kapcsán három szempont vethető fel.

1. Közel két hónappal az új Alkotmány elfogadása előtt mind technikai, mind pedig az alkotmánytörvény megszövegezése szempontjából igen nehézkes ilyen módon állásfoglalásra bírni a választókat. Válaszolni lehet a kérdésekre, még kiértékelni is csak-csak, de a kodifikációs folyamatba érdemben beépíteni egy sokmilliós kérdőív eredményeit már bajos.

2. További dilemma, hogy maguk a kérdések egyrészt nem (csak) az alkotmányozás „hot topic-jaira” kérdeznek rá (mint például az „őszödi klauzula”, Szent Korona), hanem nagyon sok „töltelék kérdéssel” találkozunk, amelyek nem is elsősorban az alkotmányozás tárgykörei (parlamenti bizottság előtt való meg nem jelenés szankcionálása, tényleges életfogytiglan, átlátható hátterű gazdasági társaságok). Másrészt a 12 kérdés legalább kétharmada olyan általános megfogalmazású, amelyre épeszű ember csak „igennel” válaszolhat, vagy elfogadhatja a kérdés mögött megbúvó állítást (persze, hogy vállaljunk kötelezettséget a jövő nemzedékek felé; persze, hogy a kötelességekkel is foglalkozzon az új Alkotmány – mint ahogy most is teszi).

3. Végül – a fentiek következményeként – elmondhatjuk, hogy a 12 kérdés bizony hasonló szerepet tölthet be, mint a szociális népszavazás három kérdése: nem a kérdések mögött megbúvó valóság és következmény a fontos, hanem maga az aktus. A választópolgárnak nem kell továbbgondolnia azt, hogy például mi lesz annak a következménye, hogy ha a kiskorú gyermekek után szavazati jog jár, elég csak egy igennel válaszolnia, s úgy tűnhet, hogy ezzel már részese is az alkotmányozásnak.

A Fidesz által elindított „alkotmányos közvélemény-kutatás” tehát ebben a formában igen kevéssé szolgálja azt, hogy a választók érdemben részt vegyenek ezen igen jelentős közjogi folyamatban. Persze az alkotmányozás folyamatába egyébként nem is lenne muszáj bevonni a „népet”, hiszen számtalan európai példa mutatja, hogy a nép közvetlen közreműködése nélkül is lehet működő alkotmányokat létrehozni. De ha már a választók bevonása mellett dönt az alkotmányozást domináló erő, akkor semmiképp sem olyan eszközt kellene igénybe venni, amely csupán az ön- és közlelkiismeret megnyugtatására szolgál. A Méltányosság is próbálkozott azzal, hogy az alkotmányozára "hangolja" az érdeklődőket: a hvg.hu oldalon 2010 végén elindítottuk a Preambulum-projekt kezdeményezést, arra keresve a választ, hogy mi legyen a preambulumban. Nem állítom azt, hogy ez minden ízében sikeres lett volna, ugyanakkor 6-7 hétig képesek voltunk új témák mentén gondolkodásra sarkallni az Olvasókat.

Tévednek azok, akik a hétfői Orbán -országértékelő beszédet értékelhetetlennek, vagy semmitmondónak gondolják. Az alkotmányozással kapcsolatos szavai igencsak jelzésértékűek a múltra és a jövőre vonatkozóan egyaránt.

Ami az előbbit illeti, a miniszterelnök nem kertelt: szerinte miközben a mai magyar élet az 1956-os forradalomra épül, a mostani alkotmánynak egyetlen szava sincs erről. Kétségtelenül nincs megemlítve a mostani preamblumban ’56, mint fontos történelmi esemény, de annak egyes fő követelései – többpártrendszer, szovjet csapatok kivonulása  – már két évtizede evidenciák. Sőt, mi több: az 1989-90-es alkotmányozás, felvállalva az 1956-os forradalom szellemi örökségét, egyértelműen a jogállamiság, a többpártrendszer és a piacgazdaság mellett állt ki. Ha ezzel nincs gondja, akkor mit hiányol a miniszterelnök?

A lehetséges válaszhoz ( hiányérzetének okát Orbán ugyanis nem fejtette ki) talán közelebb kerülünk, ha belegondolunk abba, hogy a jobbközéptől jobbra álló, és korántsem csak szélsőjobboldali erők, az elmúlt húsz évben nem egyszer hangoztatták, hogy nem volt igazi rendszerváltás, mert pl. elmaradt az egykori  kommunista vezetők felelősségre vonása, még mindig a „sztálinista alkotmány” van érvényben, amelyik kétségtelenül az 1949. évi XX. törvény címet viseli. Közülük voltak olyanok is, akik éppen a 2006-os őszi események idején új alkotmányozó nemzetgyűlést és új alkotmányt követeltek a Szent Korona Tan alapján – ők voltak a „Kossuth-tériek”.Hogy akkor most ezen gondolatokhoz kívánt közelíteni a kormányfő, nem tudom pontosan megmondani, de az biztos, hogy ezzel is igazolni kívánta az új alkotmány megalkotásának szükségességét.

Ha lehet, még pattogósabban, érdesebben hatottak azon szavai, amikor is megállapította: a mostani alaptörvény „ nem a magyarok alkotmánya”, mert „nem felel meg a magyar szellemnek”. Mondhatnánk, ezt szimbolikusan kell érteni, hiszen ha a mindennapokra vonatkoztatnánk ezen szavakat, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy ha a mostani alkotmány nem a magyaroké (hanem akkor vajon kié?), akkor  nem is kell tiszteletben tartania az alkotmányt a magyar népnek, hiszen akkor nyilván nem is vonatkozik rá. Holott a hatályos alkotmányban – amelyet a Fidesz-többség kilencszer módosított az elmúlt nyolc hónapban  –   egyértelműen benne van, hogy annak rendelkezései mindenkire nézve kötelezőek. Nyilván nem azt akarta mondani a miniszterelnök, hogy mostantól felejtsük el az alkotmánynak, és a rárakódó jogszabályoknak való engedelmességet, ám kétértelmű szavai akár ehhez a következtetésekhez is elvezethetnének, mondván, ha én magyar vagyok, és nem az én alkotmányom, miért kövessem annak rendelkezéseit..? Érdemes tehát egy közéleti szereplőnek , főleg ha az ország legfontosabb politikusa, körültekintően fogalmaznia, még ha itt is s az volt a célja, hogy az új alkotmány mellett érveljen.

Nem kevés áthallásra volt alkalmas az a beszédfordulata , miszerint az 1989-90-es alkotmányozásban biztos sok kiváló szakjogász részt vett, de az nem felel meg Magyarországnak. Ezzel élesen szembeállította az új alkotmány előkészületeit bíráló Sólyom Lászlót és más alkotmányjogászokat a „Magyarországgal”, utóbbi  alighanem előbbre való az ő tolmácsolásában. Az ember pedig jobban szeret a nagy többséghez tartozni, és a nemzeti egység és összetartozás magasztos szimbolikája Orbánnak nem pusztán a mostani, de korábbi beszédeit is áthatotta. Abban kétségtelenül igaza van a miniszterelnöknek (már ha ezt kívánta jelezni nekünk), hogy az új alkotmány ügye nem pusztán néhány jogtudósé – de arról nem beszélt, hogy akkor miért nem lesz népszavazás az alaptörvényről?

Jól érzékelhető törekvése volt az is, hogy „az elmúlt húsz év” időszakához képest szebb jövőt villantson fel hallgatóinak, amelyet  az új alkotmány koronázna meg. Csakhogy érdemes – megint – emlékeztetni arra , hogy az ezek szerint letűnőben lévő alkotmányjogi-politikai rendszer felépítésében az Ellenzéki és a Nemzeti Kerekasztaltárgyalásokon maga Orbán Viktor is részt vett a Fidesz képviseletében 1989-ben, még ha az utóbbin létrejött megállapodást nem is látta el kézjegyével…

Nos, bár a beszédnek csak kis szeletét vettem nagyító alá, de ebből is látható, hogy ennek a beszédnek nagyon is voltak fontos és értékelhető mozzanatai és üzenetei.

A kép forrása: fidesz.hu

-Kérnék egy preambulumot emberi jogokkal, sok szabadsággal. Bár nem is tudom, kell ez nekem? Igazából most nem kívánom, de ha már úgyis alkotmányt csinálnak...

-És mi legyen benne? Kereszténységet, vallást adhatok?

-Egye fene, vallás jöhet, de ne csak keresztény, legyen benne minden. És rakja bele a Szent Koronát is, de ne a Szent Korona-tant, az túl nehéz, megviseli a gyomromat! Nézzük csak, történelmi múltunk? Kedvemre volna, de melyiket válasszam? A bőség zavara...

-Közös értékeket, európaiságunkat tehetek bele?

-Á hagyja, most máson jár az eszem, tudja ez a médiatörvény, meg az EU elnökség...

-Ne is mondja, maga a hatszázadik, aki ezzel jön!

Némileg sarkítva, így látták a hozzászólók a Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu preambulum-projektjét. Elsőre talán szokatlan, hogy arra kértük az olvasókat, hogy szóljanak hozzá a készülő alkotmány bevezetőjéhez. Ugyanakkor nyugaton az ilyen és hasonló interaktív kezdeményezések tömege létezik. Az Egyesült Államokban Barack Obama évértékelőjét követően a YouTube-on lehetett kérdéseket feltenni beszédéhez kapcsolódóan, melyekre szavazni lehetett.  A legtöbb voksot kapott feltevésekre másnap élő interjúban válaszolt az elnök. Egyidejűleg a Yahoo-n, Joe Biden alelnököt lehetett kérdezni, aki két hét múlva reagál a kérdésekre. A külföldi minták előbb-utóbb begyűrűznek Magyarországra is. Gyurcsány Ferenc használta először a blogolásban rejlő lehetőséget, míg Orbán Viktor hódította meg a Facebook-ot. Látható tehát, hogy a hazai politika világában is egyre fontosabb az interaktivitás, a közvetlen és szinte azonnali véleménynyilvánítás.

A Méltányosság Politikaelemző Központ ezért is döntött úgy, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy az állampolgárok is beleszólhassanak az alkotmányozás körül folyó vitába. De nem a napi szintű politikai csatározás terén, hanem tételes véleményekkel és javaslatokkal, hogy mi legyen a preambulumban.

Természetesen az új alkotmány előszaváról szóló kutatásunk nem reprezentatív, mégis véleményeik fontos irányjelzőként szolgáltak. Ha ugyanis soha nem beszéljük meg fontos közös ügyeinket, soha nem lesz mélyebb egyetértés az országot foglalkoztató kérdésekben. Hiszen nem csak négyévente a szavazófülkében lehet véleményt nyilvánítani. Nyugati demokráciákban a civil szféra is tematizálja a közbeszédet. Magyarországon sem a civil szervezetek, sem maguk az állampolgárok nem tesznek ilyen kezdeményezéseket. Habár pont a médiatörvény kapcsán a Facebook fontos szervezőerővé, és információs csatornává vált a fiatalabb korosztály számára, még mindig kevés önálló kezdeményezés, vagy alternatív fórum létezik közügyeink megvitatására, formálására. Egyelőre a preambulum-projekthez hasonló lépésekkel Magyarországon még az interaktív demokrácia kialakítása van folyamatban. A deliberatív vagy „tanácskozó” demokrácia, melyben megfelelő tájékoztatás, szakvélemények és idő áll rendelkezésre a véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok számára, hogy véleményezzenek egy döntést, még várat magára. Az első lépéseket azonban már megtették. A több száz beérkezett vélemény a bizonyíték arra, hogy igenis szükség van hasonló jellegű párbeszédre hazánkban.

A Méltányosság Politikaelemző Központ felhívást tett közzé, hogy mondják el véleményüket, „Mi legyen a preambulumban?” Hogy miért? Mert a preambulumban találhatók azon társadalmi értékek, amelyek egy közösség összetartozásának minimumát képezik. Magyarországon gyakorlatilag nincs egyetértés ezen elvekről, és eleddig nem létezett olyan fórum, ahol közérthető, ha úgy tetszik, nem szakmai, hanem „emberi” vitát lehetett volna folytatni a témáról. Pedig fontos, hogy beszéljünk közös értékeinkről. Mi az, ami összetart minket, és mi az, amit „alapnak” tekinthetünk egy ország életében?

Az alkotmányozás folyamata hazánkban rendre a politika áldozatává vált. Így kövült meg az eredetileg ideiglenesnek szánt alkotmány, és ezért állt elő az a helyzet, hogy lehetetlen pártok közötti konszenzussal elfogadni egy újat. Tulajdonképp maradhatna minden a régi, ha az tartalmilag, stilisztikailag megfelelő volna, azonban, ahogy ezt mi régóta hangoztatjuk, a jelenleg hatályos alkotmány sajnos nem az. Hogy egy példát említsünk: ha csak a preambulumát nézzük, épp a közösségi értékeket meghatározó funkcióját nem tölti be. Nem is olyan rég még viszonylag széleskörű egyetértés volt a tekintetben, hogy szükség van új alkotmányra. Mára azonban átírta az aktuálpolitika ezt a közmegegyezést és ezt is a pártpolitikai színezetű kérdések közé sorolta. Véleményünk szerint lehet vitázni arról, hogy kell-e új alkotmány vagy sem, illetve ha már elindult egy ilyen folyamat, legalább egymás között, társadalmi szinten megpróbálhatunk hozzátenni valamit. Célunk tehát, hogy a preambulum kérdését bedobjuk a közbeszédbe és kiemeljük a napi szintű politikai csatározás köréből. Ha egy társadalomban soha senki nem teszi fel ezeket a nagy, átfogó kérdéseket, ne csodálkozzunk, ha nem jutunk egyről a kettőre közös értékeink meghatározásában és értelmezésében. Örvendetes, hogy kezdeményezésünk e tekintetben értő fülekre talált, szép számmal érkeznek bejegyzések, és sok értékes, építő hozzászólás született. Január 30-ig ezért hétről-hétre hozzáteszünk valamit a vitához, hogy a lehető legteljesebben „kibeszélhessük” ezt a fontos témát.