Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tisza István újjáéledő harcai

 

A magyar nemzethez tartozás pozitív élményét, a társadalmi kohézió erősödését hátráltatja, hogy nem egy, a nemzeti identitás szempontjából fontos ügyben komoly szembenállások tapasztalhatóak.Így a magyar közvéleményben zajló csatározásokat figyelőnek ritkán van olyan érzése, hogy alapvetően egy irányba húzunk. Történelmi emlékezetünk körüli viták mély sebeket és kölcsönös ellenérzéseket váltanak ki a szemben álló oldalakon, erre jó példa Trianon, a magyar Holokauszt, vagy éppen Tisza István megítélése.

Bár már 93 év telt el Tisza István meggyilkolása óta, személye körül a politikai közbeszédben még mindig komoly indulatok, érzelmek lobbanak fel. Gyurcsány Ferenc februárban Tisza “osztályönzőségéről” beszélt, Bauer Tamás még SZDSZ-es képviselőként azt vetette a szemére, hogy “vállalta az értelmetlen első világháborút.” A mostani magyar jobboldal ezzel szemben dicsőíti az egykori miniszterelnököt. Varga István fideszes képviselő nemrég így fogalmazott a parlament ülésén: “Az idő s a mai Magyarország már bebizonyította, hogy gróf Tisza István volt az a szikla, amelyen fennakadhatott volna az 1918-1919-es gyalázatos őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság, és gróf Tisza István volt az utolsó szikla, akit ha 1918. október 31-én a Hermina úti villájában orvul nem ölik meg, akkor ellen tudott volna állni annak, hogy a történelmi Magyarország szétessen”. Hasonlóan vélekedett Ferenczi Gábor, a Jobbik képviselője is, aki – az 1918-19-es megrázkódtatást követő egyes jobboldali értelmezésekhez visszanyúlva – lehazaárulózta Károlyi Mihályt.

 Most, hogy október 31-én felavatták a Parlamentben Tisza István emléktábláját, és napirenden van az egykori miniszterelnök szobrának ismételt  felállítása is, tovább táplálkozhat az a  gyúlékony anyag, amely időről-időre  lángra lobbanthatja a Tisza megítélése körüli vitát. Kövér László fideszes házelnök igen meleg szavakkal méltatta tegnap Tiszát, mint olyan embert, akit – mint fogalmazott az MTI szerint– “nem pusztán mártíromsága tette halhatatlanná, hanem tettei, elvei, amelyeket soha nem áldozott fel a népszerűség oltárán”.

Kövér és Varga méltatása egyáltalán nem előzmények nélküli, Orbán Viktor már 2000-ben felavatta Tisza István szobrát a Debreceni Egyetem Orvostudományi Kara előtt. Ezzel a Fidesz helye egyértelműen kijelöltetett e vitában, Tisza István szellemi örökösének nyilvánította magát, akire érdemes felnézni. A magyar baloldal viszonyulása Tiszához, különösen az MSZP-é és az egykori SZDSZ-é is eléggé egyértelmű, nem kívánnak közösséget vállalni vele, amely valószínűleg nem független a Kádár-rendszer történelemszemléletétől, különösen annak első felétől.

Csakhogy ez a fajta narratív szembenállás, hogy a jobboldal egyfajta ikonként emeli magasba Tisza István emlékét, a baloldal meg szembeszáll vele, több szempontból is problémás. A történettudomány komoly művelői, akiket kutatásai során kevésbé befolyásoltak érzelmeik, már az 1980-as évektől képesek voltak Tisza bonyolult életútjának sokoldalú bemutatására (Pölöskei Ferenc, majd Vermes Gábor). Míg a magyar politika fekete-fehér, barát-ellenség dichotómiában bír csak gondolkodni Tiszáról, addig ezekben a könyvekben számos levéltári forrás, Tisza beszédei, a Képviselőházi Napló iratai és irományai alapján igyekezték bemutatni a politikus tevékenységét.

Ha a mai politika úgy viszonyul Tiszához, ahogy, akkor rendkívül leegyszerűsíti a pályafutását, és finoman szólva  nem túl színvonalas, napi aktuálpolitikához lerontott történelemszemléletek csapnak össze egymással. Csakhogy éppen ezek a leegyszerűsített baloldali és jobboldali történelemszemléletek ütköznek nem egyszer az újságok, vagy a média felületein, így Tisza kapcsán is. Most, hogy a Fidesz van hatalmon, az ő történelemértelmezése emelkedik állami rangra, ahogy azt az Alaptörvény “Nemzeti Hitvallás” című előszavában is tapasztalhattuk. A Fidesz kormányra kerülésével Tisza István tisztelete válik uralkodóvá a magyar politikában.

Furcsa, hogy kilenc évtized után, ha más köntösben, merőben más körülmények és keretek között, más szereplőkkel, de bizonyos fokig megismétlődnek az akkori küzdelmek. Hírlik, hogy Tisza István szobra ismét a Parlament elé kerül, Károlyi Mihályét pedig eltávolítanák onnan. A Jobbik tüntetői még tavaly ősszel kifejezték ellenérzésüket Károlyi Mihály szobra iránt,  a házelnök pedig  nem is titkolta, hogy nem kívánja a Károlyi-szobrot a Parlament előtt látni. Az 1900-as évek elején Tisza és Károlyi engesztelhetetlenül kemény ellenfelei voltak egymásnak. Most, 2011-ben a szobraik is “birokra kelnek” egymással a Parlament előtti helyért. 

0 Tovább

A kétharmados gazdasági elit

 

Ha azonosítanunk kellene az elmúlt másfél év talán legmeghatározóbb politikai motívumát, akkor a legtöbben alighanem a kétharmados felhatalmazással rendelkező Fidesz-kormány politikai hatalmának közjogi megteremtését jelölnék meg. Ebbe a körbe tartozik az új alkotmánytól a választási törvény átalakításán át a vezető állami tisztségviselők cseréjéig lényegében a kormányzati döntések túlnyomó része. Ugyanakkor a háttérben zajlik egy – a mindennapokban talán kevéssé érzékelhető – másik folyamat is, amelynek részletei korántsem ismertek, de legalább annyira meghatározhatják az ország jövőjét, mint az említett közjogi döntések. Ez pedig a jobboldali kormány kísérlete egy új, nemzeti színezetű, minden eddiginél erősebben a Fideszhez kötődő gazdasági elit megteremtésére.


Tavaly nyáron a különadók megszavazása kapcsán lehetett először olvasni arról, hogy esetleg egyes – Fidesz-közeli – cégek valamilyen jogi megoldással mentesülhetnek az adó befizetése alól. Akkoriban a Járai Zsigmond-féle CIG Pannónia életbiztosítóról, illetve a CBA-ról cikkeztek a lapok. Előbbi később kénytelen volt mégis egy igen jelentős összeget befizetni az államkasszába, míg a kereskedelmi lánc igazgatója egy interjúban arról beszélt, hogy valójában csupán a multik korábbi helyzeti előnyének kiegyensúlyozásáról van szó. A napokban a rögzített árfolyamú végtörlesztés kapcsán olvashattunk olyan híreket, hogy ez a magyar bankokat juttatná előnyhöz a külföldiekkel szemben. A volt pénzügyminiszter a Heti Válasz címlapján azt mondta, hogy „nem lenne kár két-három bankért”, sőt ugyanott interjút olvashatunk az újonnan létrejövő Széchenyi Bank tulajdonosával, a kiterjedt jobboldali médiabirodalommal rendelkező Töröcskei Istvánnal is.


Mindezzel párhuzamosan a kormány több területen (egészségügy, energiapolitika) a szabadpiacot korlátozó intézkedésekkel, jóval erősebb állami szerepvállalást kiépítésén fáradozik. Ennek részben ideológiai, részben taktikai okai vannak: a 2008-as krízisből a Fidesz vezetői azt a következtetést szűrték le, hogy a liberális piacgazdaság nem képes elejét venni a pusztító pénzügyi válságoknak; másrészt az ugyanebben az évben tartott szociális népszavazás nagy tanulsága volt a párt számára, hogy a társadalom többsége a paternalista államban hisz az öngondoskodással szemben. A taktikai lépések között a MOL-részvények visszavásárlása a legszembetűnőbb példa, de a külföldi bankok „pénzszivattyúinak” leállítása és a hazaiak helyzetbe hozása is kapcsolható ide.


Ez a két folyamat együttesen alighanem egy paradigmaváltást jelent Magyarországon a gazdasági és politikai elit együttműködésének, vagy – kissé pejoratív kifejezéssel élve – összefonódásának történetében, de ugyanakkor sok hasonlóságot mutat a média világának előző, Fidesz-ciklusban történő átalakításával. Bár a politika és a gazdaság egymáshoz való viszonya idehaza a legkevésbé sem transzparens téma, annyi mindenesetre – ha máshonnan nem, hát a Wikileaks-iratokból – világos, hogy az eddigi status quo-ban mindkét nagy politikai erő saját gazdasági háttérrel rendelkezett. A viszonyrendszer pedig úgy alakult, hogy a politika igyekezett a gazdasági szereplők kedvében járni, önmaga hatalmának biztosítása érdekében.


A 2010-es politikai földcsuszamlás azonban ezen a téren is komoly fordulatot jelentett, az új struktúrában a politika a meghatározó szereplő: a kétharmados felhatalmazással bíró kormányzat olyan erős államot teremt, amely képes diktálni a piaci szereplőknek és ezáltal egy elsősorban tőle függő gazdasági hátországot alakít ki. A 1998 és 2002 között a Fidesz meghirdette a média baloldali túlsúlyának kiegyenlítését és létrehozta az elmúlt évtizedben saját – írott sajtót, televíziós csatornákat, internetes oldalakat magába foglaló – médiabirodalmát. Jelenleg hasonló folyamatok zajlanak a gazdaság egészében, ugyanakkor a cél már nemcsak a baloldalhoz kapcsolódó gazdasági elit megtörése, hanem politika és a gazdaság hazai viszonyainak teljes újratervezése.


Míg a kormánypártok szerint itt valójában csupán a hazai tulajdonú vállalatok helyzetbe hozásáról és az állam szerepének megerősítéséről van szó, ellenzéki pozícióból ez egy félelmetes jelenség, hiszen ők egy soha nem látott hatalomkoncentrációt megvalósulását vélik felfedezni. Az mindesetre nyilvánvaló, hogy ez a folyamat még korántsem zárult le, nagy volumenű átrendeződések és meglepő döntések tanúi leszünk még a következő években.

0 Tovább

Fair play

 

Valóságos ígéretdömping hangzott el a minap Tusnádfürdőn Csányi Sándor MLSZ elnök, OTP vezér, Kubatov Gábor Fradi elnök, Fidesz pártigazgató, illetve Deutsch Tamás MTK elnök, Fidesz EP képviselő részéről a magyar foci megújításával kapcsolatban: új pályákat, stadiont, világversenyeken résztvevő válogatottat ígértek néhány éven belül.

Úgy tűnik, a jobboldali politikai kurzus tényleg a szívén viseli a sportág fejlődését, amelyért a futballdrukker ilyenkor természetesen lelkesedik, ugyanakkor ebbe az örömbe némi üröm is vegyül. Az hagyján, hogy a jelenlegi valóságnak sok köze nincsen az ígéretekhez: négy nappal ezelőtt a Paks kivételével az összes magyar csapat búcsúzott az európai kupaporondról, tulajdonképpen azelőtt, hogy azok érdemi szakasza elkezdődött volna. A foci és a politika furcsa magyar szimbiózisa azonban méginkább felvet az emberben néhány kérdőjelet.

A miniszterelnök nagy Videoton drukker, a csapat felcsúti utánpótlásbázisának létrehozásában döntő szerepe volt és annak jelenleg is tiszteletbeli elnöke. Legidősebb fiának – Gáspárnak – a hétvégén kínált az egyesület profi szerződést. A klubba- magyar szinten – iszonyatos pénzeket öltek az elmúlt években, de még így is csak átlagosan 3-4000 nézőjük van. A gazdálkodásuk mégis 1,3 milliárdos többletet mutatott az elmúlt évben, ami eléggé érthetetlen. Hiszen a nézőszám alacsony a jegyek nem túl drágák, viszont jó néhány magyar szinten sztárnak számító focistát igazoltak és állják a bérüket. A 2011-es bajnokcsapat fő mezszponzora az a MOL, ahol a magyar állam jelentős tulajdonrészt vásárolt. A bajnokságot idéntől egyébként OTP Ligának hívják, amelynek elnöke a már emlegetett Csányi Sándor, míg a prominens jobboldali politikusok egyéb klubokban betöltött szerepéről már ejtettünk szót. (A Tusnádfürdőn egyébként nem előadó Kósa Lajos a debreceni csapat életében játszik fontos szerepet.)

Eddig is meglehetősen érdekes, ugyanakkor vállalható a történet, hiszen társadalmi munkában bárki tevékenykedhet sportvezetőként, illetve a tőkeerős cégek bevonása valóban segít a sportág presztízsének visszaszerzésében. A dolog az elmúlt két hétben azonban furcsa fordulatot vett. A már említett nemzetközi meccseken a Vidi mellett a Paks, a Kecskemét és a Fradi képviselte hazánkat. Egyetlen csapat mérkőzését adta a tévé, a Videotonét. Sőt a visszavágót nem egy kereskedelmi csatorna, hanem az MTV tűzte műsorra, úgy, hogy a többiekéből egy percet sem láthatott a szurkoló. A négy kupacsapatunk elvileg bajnokit játszott volna az elmúlt hétvégén, viszont mindannyian halasztási kérelmet nyújtottak be, az utazás és a megterhelő versenynaptár miatt. Ezeket egy kivétellel elutasította az MLSZ, holott a többieknek Norvégiába, illetve Kazahsztánba kellett utazni, míg a halasztást megkapó Fehérvár csak Ausztriába ment. A szurkolói fórumok alapján ez meglehetősen rosszul esett a Paks, Kecskemét, Fradi drukkereknek – őszintén szólva meg lehet érteni őket.

Mégsem követhetjük el azt a hibát, hogy a drukkerekhez hasonlóan személyesen Orbán Viktort tesszük felelőssé a székesfehérvári klub kivételes helyzetéért, vagy ha az élsport támogatásában az ötvenes évek gyakorlatát akarjuk belelátni. Hiszen a foci és a politika számos esetben szorosan összekapcsolódik Nyugat-Európában is egymással, és itt nem feltétlenül kell Berlusconi és a Milan példájára utalnunk. A Barcelona például mindig is a Katalán autonómiát, sőt a baloldaliságot jelenítette meg a keresztény-konzervatív, központosító spanyol Franco ellen. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a jobboldali kurzus szívesen avatkozik a foci világába, amelyet nem minden esetben járnak pozitív következményekkel. Mintha a labdarúgó szövetség túlbuzgó hivatalnokai, vagy a televíziók szerkesztői túlságosan is ki akarnák szolgálni az igényeket, így aztán gyakran sérülnek a méltányosság és az igazságosság szempontjai. Márpedig, ha valami tényleg közös a politikában és a fociban az a „fair play” szellemisége és az ellenfél tisztelete, jó lenne, ha a nagy ígérgetések között a prominensek erről sem feledkeznének meg.

0 Tovább

Melyik Alkotmány van hatályban?

 

Úgy tűnik, hogy a kormány – a tavalyi év kilenc alkotmánymódosítása után – a maximumot kívánja kifacsarni a hamarosan hatályát vesztő 89-es Alkotmányból. Lassan egy hetes az az alkotmánymódosítási javaslat, amely jelentősen felborzolta a rendvédelmi dolgozók és családjaik kedélyállapotát. A javaslat célja az új Alaptörvény hatálybalépését megelőzően szükséges átmeneti rendelkezések megalkotása, amely ezúttal két irányra koncentrál: a nyugdíjrendszer átalakításának megkezdése, s az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény hatálybalépése előtti átalakítása. Ezúttal nem mennék bele egyik témakörbe sem (ezt máskorra hagynám), hanem két fontos pontra hívnám fel a figyelmet, amely ékesen példázza azt, hogy a Fidesz-KDNP úgy válogat a még hatályos Alkotmány és az elfogadott, de még hatályba nem lépett új Alaptörvény között, ahogy éppen aktuális politikai érdeke kívánja.

Az egyik nagyon is formai, ugyanakkor egy cseppet sem elhanyagolható szempont. Nevezetesen, hogy a kormánypártok ezúttal is a 89-es Alkotmányra „bízták a nehéz feladatot”. Nyilván azért mert a rendszerváltás Alkotmánya hamarosan kikopik a jogrendszerből, s nem marad más utána, mint egy rossz emlék. Ezt a magyarázatot támasztja alá az is, hogy a módosító javaslatban megfogalmazott nyugdíjfilozófiát nem találjuk benne az új Alaptörvényben. Vagyis az új Alkotmány makulátlan lesz, az emberek nem hibáztathatják majd. Mindez azt vetíti előre, hogy 2012. január 1-jéig a korhatár előtt nyugdíjban részesülők ügye így vagy úgy rendeződik, vagy legalábbis törvényi szintre kerül le a mostani alkotmánymódosító rendelkezés.

A másik jelenség a maga brutális valóságában mutatja 2011 alkotmányozóinak habitusát. A javaslat célul tűzi ki az Alkotmánybíróság átalakítását: egyrészt a tagság növelését 15 főre (ezt bele is vennék a még hatályos Alkotmányba), másrészt az új elnök megválasztásának kérdését (az elnököt illetően nem módosulna a hatályos Alkotmány). Ezek szerint július 31-ig megválasztják az új tagokat és elnököt. Ez mind szép és jó, s azt is hangsúlyozni kell, hogy az új Alaptörvényben biztosított új AB-jogkörökhöz szükséges is. Egy dolgot azonban elfelejtettek az előterjesztők: az új Alaptörvény még nincs hatályban. Vagyis hiába rendezné a törvény azt, hogy a testület elnökét az Országgyűlés választja meg, erre nem kerülhet sor, hiszen a hatályos Alkotmány nem ismeri ezt az intézményt, s erről a szóban forgó alkotmánymódosítás sem rendelkezik, csupán a törvényjavaslat nem alkotmánymódosító része. Az már csak hab a tortán, hogy a javaslat kijelentené, hogy a „megválasztott tagok és elnök megbízatására az Alaptörvény 24. cikk (4) bekezdését” kell alkalmazni, ami ugye nem lépett még hatályba, így nem is lehet alkalmazni.

Mindez látszólag szőrszálhasogatás. Az első problémát meg lehet magyarázni azzal, hogy nagy a sietség a sarkalatos (így a nyugdíj-) törvények elfogadása körül. A másodikat fel lehet oldani azzal, hogy módosítják a hatályos Alkotmányt úgy, hogy bevezetik az AB-elnök parlament általi választását. Mégis, az ördög a részletekben van, s itt nem is ejtettünk szót (szándékosan) a nyugdíjjavaslat társadalmi hatásáról, a csüggedtségről, a kilátástalanságról, a rendvédelmi dolgozók elleni hangulatkeltéről – pedig ezek az igazán fontos kérdések…

0 Tovább

Fidesz-KDNP összekoccanások

 

A KDNP budapesti választmánya arra kéri "Pokorni Zoltánt és társait", hogy vagy tegyenek le egy fajsúlyos szakmai anyagot, vagy hagyják abba a létező oktatási koncepcióval szembeni aknamunkát,jelent meg a hír a Népszabadság Online honlapján.  Pokorni előzőleg többször is kritizálta a Hoffman Rózsa-féle oktatási államtitkárság szakmai elképzeléseit, nemrég pedig visszaüzent: akkor követne el hibát, ha csendben maradna, miközben azt látja, hogy rossz irányban mennek a dolgok.

Az MTI adott arról hírt hétfőn, hogy a KDNP is kivonult  parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két alkotmánymódosítási javaslatának megvitatása közben. A kereszténydemokrata Salamon László előzőleg kifogásolta a fideszes Cser-Palkovics András (aki Székesfehérvár  polgármestere is)ülésvezetését, majd Rubovszky Györggyel (KDNP) együtt elhagyta a termet.

A nyugdíjkorhatár előtt adott korábbi nyugdíjazásnak akár a megszüntetését is lehetővé tevő alkotmánymódosításról a benyújtó fideszes képviselők nem tájékoztatták előzetesen a KDNP-frakciót, ez pedig Harrach Péter frakcióvezető ATV-nek adott interjújából derült ki.

Akár meglepőnek is lehetnek ezek a kis csörték azok számára, akik engedtek annak a leegyszerűsítő tálalásnak, miszerint a Fideszben, illetve annak szövetségi rendszerében, amelynek a KDNP szerves része, Orbán Viktor kizárólagos egyeduralma érvényesül. Nem állítom persze azt, hogy a kormányfőnek nincs nagyon komoly politikai súlya és befolyása a Fidesz-KDNP szövetségben, sőt :Orbánnak nagyobb a hatalma saját pártján belül már jó ideje, mint bármelyik más magyar pártelnöknek. De még neki is figyelembe kell vennie olykor ellentétes érdekeket, és látható, hogy szakpolitikai témákban hajlamos egy ideig várni arra, hogy  a szakpolitikusok jussanak valamiféle egyezségre.

A KDNP- Fidesz összeütközéseit nem a véletlen szülte. Egy ilyen hatalmas frakciószövetségben teljesen természetes az ellentétes vélemények előfordulása. Sőt, a rivalizálás sem kell, hogy nagyon meglepjen bennünket. Az államtitkársági posztokat megszerző KDNP-sek (mint pl.  Hoffmann Rózsa) mások, így fideszes társaik előtt vették el az érvényesülés ebbéli útját, és nem meglepő, hogy ha van törekvés a Fidesz –frakció egyes tagjaiban a KDNP politikai súlyának a csökkentésére.

Ugyanakkor túldimenzionálni sem akarom a helyzetet, szó nincs koalíciós drámáról, mert de facto Fidesz-KDNP koalícióról sem nagyon beszélhetünk. Emlékeztetőül: a KDNP politikusai is a Fidesz-KDNP közös listán nyerték el mandátumokat. A kereszténydemokrata politikusokat önmérsékletre intheti az is, hogy a KDNP a közvélemény-kutatásokban gyakorlatilag mérhetetlen, és újraválasztásukhoz mindenekelőtt a Fidesz szavazataira van szükség. Azt sem árt szem előtt tartaniuk, hogy az Országgyűlés létszámának 2014-re bekövetkező várható csökkentése (a mostani 386-ról 200 főre) tovább szűkíti azon esélyüket, hogy a következő ciklusban is parlamenti képviselők legyenek, így ez is a Fidesz vezetőihez való lojalitásuk irányába hajthatja őket, hiszen a Fidesz szervezeti működése értelmében az Orbán Viktor vezette elnökségnek igen komoly befolyása van az országgyűlési képviselők kiválasztásában. Persze, adott esetben akár fordítva is elsülhet a dolog: ha sok mostani képviselő számára már most  nyilvánvalóvá válik, hogy úgysem kerül majd be a parlamentbe a következő ciklusba a kisebb létszám miatt, akkor „nekem úgyis mindegy” alapon erősebben hallathatja hangját. Ez viszont csak akkor valószínű, ha nem kapott ígéretet a következő ciklusra különböző területi kormányzati pozíciók elnyerésére, mert ha  van erre kilátás, akkor egzisztenciális megfontolások megint arra késztetik, hogy fegyelmezetten együtt szavazzon a frakciószövetség többségével, illetve annak vezetésével. Ez a KDNP képviselőire is igaz, mindaddig, amíg nem kívánnak a Fidesztől elszakadni, és önállóan megszerezni a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5%-os szavazatai arányt. Ez továbbra sem valószínű:  aligha felejtették el, hogy Magyarországon a KDNP-nek legutoljára csak  1994-ben sikerült az Országgyűlésbe való önálló bejutás.

0 Tovább
«
1234

Méltányosság-blog

blogavatar

A blogon a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőinek bejegyzései olvashatók.

Utolsó kommentek